21. Hazaút

Emlékszem, mindig gúnyolódtunk hugommal azokon az idézőjeles tehetségtelen barmokon, akik nem tudtak még csak próbálni sem. Hát, most engem ezért ver az Isten. Tegnap este öt óta bent gyakorolok Anikóval. Nem volt jó, amit csináltam. Nem tudtam elénekelni a dalt. Azt hiszem túlvállaltam magam.
 - Nem! Nem! NEM! ISTENEM! Hogy tudtál két dalt olyan jól megtanulni?! Ez sem nehezebb! Sőt! Kezdd újra!
 - "Emberek, csapdákban vergődnek...."
 - NEM! Ahj! Énekeld már el a Boci-boci tarkát!
 - "Boci-boci tarka, se füle, se farka..."
 - Nem, nem, nem jó! Szerintem túl fáradt vagy, menj inkább haza! Majd holnap reggel még átgyakoroljuk!
 - De-de-de, holnap már vasárnap! Még nem vagyok kész!
 - Tudod te, mennyi az idő? - ásított. Felkaptam a telefonomat, és rámeredtem a kijelzőre. Homályos volt.
 - No, fene! - dörzsöltem meg a szemem. 15:54.  Közel huszonnégy órája gyakorolnék? Azt észleltem, hogy néha-néha bejöttek mások is, de szinte azonnal el is mentek. Meg egyszer  el is aludtam úgy fél órára, meg ettem egy szendvicset a büfében, dehát így eltelni az időnek!
 - Aludd ki magad!
 - Heló! - léptem ki az ajtón. Kapásból nekimentem valaki izmos felsőtestének. A baromi kényelmes felsőtestének...
 - Mielőtt még elalszol itt nekem, megengeded, hogy beszéljek egyet Anikóval, Kalapács?
 - Nem, én már alszom... - próbáltam annyi erőt összegyűjteni, hogy ne essek össze, hiába volt csábító a gondolat,  hogy akár már most itt elalhatnék, mert van aki elkapna. - ...Bocs! Máris megyek!
El akartam sétálni, de elkapta a csuklómat, és visszahúzott magához. Olyan közel álltam hozzá, hogy az orrunk majdnem összeért.
 - Haza tudsz így menni? - nézett a szemembe, de az majdnem leragadt. - Vársz két percet? Haza viszlek én!
 - Ugyan, semmi szükség...
 - Nem kérdés volt! - azzal eltűnt az ajtó mögött. Nem tudom, mennyit álltam ott, de mikor Meki megfogta a vállamat, azt hiszem, felriadtam, vagy nem tudom. Nem igazán vagyok ébren.
Levitt a parkolóba, egyenesen egy ezüst VW-hez vitt. Beültetett az anyósülésre, de amikor elkezdte bekapcsolni az övemet megszólaltam:
 - Álmos vagyok, nem magatehetetlen!
 - Jó, ezt most mondd úgy, hogy nyitva van a szemed! - nevetett, és beszállt ő is. - Merre laksz?
 - Petrával lakunk Budán a ....
 - Írd le inkább! Aludj egy kicsit útközben! - erőt vettem magamon, és lefirkantottam neki a címet egy blokkra, amit a kezembe nyomott. Szinte azonnal hátraestem az ülésben, és valami alvásközeli álomba kerültem. Távolról hallottam a rádiót. "Sweet dreams are made of this..."
 - Egy percre sem tudod abbahagyni az éneklést? - nevetett Meki.
 - Tegnap délután óta csak egy dalt énekeltem, és nem sikerült! - felpattant a szemem. Előredőltem az ülésen, és éberebbnek éreztem magam mint valaha. - Igazad volt, képtelen vagyok rá, hogy elénekeljem!
 - Ez hülyeség! Képes vagy rá.
 - Nem, nem vagyok! Anikó azt mondta, nem jó! Nem vagyok felkészülve! Egyik kedvenc dalom volt, mostmár unom! Unom a szöveget, unom a dallamot, unom ismételgetni, hogy "ezredszer nekivágok", mert már egy milliószor újraénekeltem!
 - Anikó egy kivénhedt ribanc! Pont az ő véleményére adsz? Engem is leszarozott! Tudod miért?! Mert le van fizetve! Apuci pici fia, meg apuci pici lánya, meg mamuci kicsi fia tökéletesen töketlen, de Anikó csontig nyomta a nyelvét a szent seggükbe!
 - Kopjon bele a nyelve! Engem azért ne szarozzon!
 - Erika már nem jár be hozzá, mert Anikó azt mondta, gyenge a hangja. Tudod miért van arra ideje, hogy huszonnégy órát veled gyakoroljon? Mert a seggbe nyaltakon kívül csak te, én meg néhányan a túloldalról járnak be hozzá.
 - Túloldal? Az ellenfelek?
 - Aha.
Egyszer sem nézett rám, végig az utat figyelte, ahogy ez egy felelősségteljes sofőrtől várható lenne.  És ezért hamar haza is kerültem. Azt hiszem túl hamar. Még szidtam volna valamit egy ideig, mindegy kit, vagy mit, csak szidhassam. Mekivel.
Leparkolt a sarki kávézó mellett, én pedig kiszáltam, és átsétáltam a kocsi másik oldalához, hogy még beszéljek kicsit Danival.
 - Hogy köszönjem meg?
 - Egy kávé holnap? A műsor előtt.
 - Oké. - mosolyogtam - Szia!
 - Szia!

A kulcsomat otthon hagytam, a változatosság kedvéért. Benyomtam a kaputelefont mire Petra beleszólt.
 - Igen?
 - Kis malac, kis malac, engedj be! - nyöszörögtem.
 - Elmész a picsába! - és kinyitotta az ajtót. A lift megint bedöglött, és gyalogolhattam fel. A hatodikon a szervezetem két dolgot követelt. Vodkát, vagy ágyat. Esetleg mindkettőt. Élőhalottként léptem ba a lakásba. Petra és Tomi a konyhában csináltak valamit. Gondolom az esküvőt intézték, vagy  a nyaralásukat, mit tudom én. Csak beköszöntem, és ahelyett, hogy aludni mentem volna, elkezdtem sütit sütni. És életemben először baromi finom süti lett.