Két felessel és egy gyrosszal a
szervezetemben a vak sötétben kotorásztam (remélhetőleg) a postaládánkban
kutakodtam a kulcsokért. Kicsit forgott velem a világ, a vaksötétről ne is
beszéljünk. Nagy nehezen kitapogattam a lift hívógombját, és közben azon törtem
a fejem, hogy hogy volt az a Máté Péter szám, amit Tomi kiparodizált, mert
kedvem támadt volna egyet énekelni. Liftajtó szétnyílik, Hajnalka beesik, magas
sarok letörik, Neoton Família dúdoltatik. Santa...Maria.... Nyomó gomb
megtalál, lift a falhoz vág,de lehet,csak a pia. Lakáskulcs megtalál, zár megtalál,
a kulcs nem passzol, A beteg az anyjánál bepanaszol. Részeg költészet mestere,
az ajtón beesik vala, s az esernyőtartót fellöki vala. Majd rászól:
- Pssszt! Csitt legyen mer' Pétra felébredik!
- S lőn világosság, hogy szavakat kiejté, Petra seprűvel a fejemet megveré.
- Sánta Marika, tudod te, hány óra? - kérdé
emelt hangon kínzóm.
- Szerintem már jobban van! - adám meg
válaszát eme kérdésnek.
- Húzzál gyorsan lefeküdni!
- Oki-zsoki-csokis-zacsi! - valaki röhög,
feleletem hallva. Csak nem Tomi az, ki szavaimat hallva, összegörnyed
nevettében? De.
- Te csak ne röhögjél, inkább segíts
lefektetni,vagy Istenemre mondom, téged is elgyepállak!
Karom alatt felemelnek engem óvó
angyali karok, s gyrosom úgy gondolta kiköszön. De meggondolta magát végül, s
én a szőnyegen kidőlök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése